Múlt hét elején, közepén még magamat gyászoltam (nekem is lehetnek mély szívfájdalmaim), végefelé Jézust (nagypéntek, szombat, feltámadás, bibliaolvasás), és most Edu. Nem ezért vettem korábban a fekete ingem! De tegnap csak azt tudtam magamra ölteni. Pedig egy csodaszép leánykával találkoztam.
Dühös vagyok, mert okádja a média a hazugságot. Pedig a magyar média tompítja valamelyest a bolíviai hányást, annyira azért mégsem. Az emberek fejében nem a feltételes mód marad meg, hanem, az hogy. (...) Dühös vagyok mert annak a távoli országnak a hatóságai maffiaszerű leszámolásban részesítette őket! Még ha tűzharc lett volna..., de nem úgy tűnik a bemutatott felvételek alapján. Őrület.
Személyesen nem ismerhettem őket. És Edu most már örökké megmarad távoli példaképemnek, akire mint valami ikonra - néztem, nézek fel. Igen, mert amíg nem találkozom személyesen azzal, akit
nyomon követek évek óta, amíg nem érintem meg, nem szívok egy levegőt vele, addig szinte csak a gondolataimban és a szívemben létezik. És hát így alakult, hogy ott is marad. Örökre.
El vagyok keseredve. Mert sokan most biztos azt hiszik, hogy azon a távoli földrészen, valami magányos kalandor stb. Pedig sztem aki e sorokat olvassa sejtheti, hogy Edu folyamatosan tartotta a barátaival, a világgal a kapcsolatot. Internet Bolíviában is van, és ő használta. Szorgalmasan írta a blogját, msn-ezett is,... Arra szeretnék kilyukadni, hogy éreztük, ő van! Én itt Veszprémben, mások otthon érezték. Ő jelen volt! Ő működött! Ő tevékeny volt, és most kalap-kabát, ágyő, adios. Nagyon hirtelen nincs.
Úgy vártam még, hogy egy Edus Bombagyár rádiót hallgathassak! Utólag megtudtam, hogy valóban tervben volt egy ilyen adás. De annyi mindent vártam még! A távolból, és igazából ismeretlenül.
Fáj, mert szerettem. Talán a Chico film kapcsán. Egyszer sikerült elcsípnem a tévéadást, és felvettem VHS szalagra. Hű, mennyire örültem neki! Aztán talán a Kapu folyóirat kapcsán, a saját- és tematikus köznaplói, hős tettei(!) már életében legendát csináltak belőle számomra. Rajongója voltam-vagyok! Ő jelölt be engem iwiw-en. Olyan volt, úgy éreztem, mintha az atyaúristen jelölt volna ismerősnek! Pár napja kitette a cikkem a blogjába.
Többet törtem a fejem világ menetéről alkotott nézetein, mint bármi máson! Tőle ismerhettem meg Julius Evolát! (Furcsa, mi? Pedig így van.) A híradásai kapcsán ismerhettem meg a palesztin nép gyötrelmeit.
Bevallom, hónapok óta tologattam egyik könyvét a polcomon (Meghaltunk, és mégis élünk), mert miért olvassak háborút, ha mást éppen szívesebben? De ott volt a polcomon, mert kikölcsönöztem a könyvtárból, mert tudtam, hogy el kell olvasnom. És tessék! Tegnap óta a buszon, a buszmegállóban, mindenütt ahol tehetem, falom a sorait. Fáj.
De a
Chico (film) a
Bombagyár torrenten is hirtelen nagyon népszerű lett. Tegnap óta kb százhuszan töltötték le. Most 176-ot mutat a számláló. Ráadásul
közvetlenül is le lehet tölteni a jobbik.net-ről, amit ugye nem mérhetünk. Most sopánkodhatnánk, hogy miért nem életében volt ilyen népszerű.
Nagylevegő, búcsúzom.
„Áldozat az, aki elhull, elvész, áldozattá lesz. Egy a százmillióból. Adat. A hős nem vész el. A hős megdicsőül, s bár lehet százmilliomod magával, példaként fog lebegni fiai, unokái, családja, nemzete előtt.” – Rózsa-Flores EduardoIsten veled! Egy igaz ember voltál! Emléked, példamutatásod éljen tovább tetteinkben és szívünkben örökké!A Magyar Iszlám Közösség
megemlékezést tart az elhunytakért április 24-én, pénteken a Róbert Károly körút 104. alatti az imaházban
13.30-kor, ahová Eduardo tisztelőit és barátait is várják!
A dolgok változnak.
Fehréváron születtem, ott éltem. Ez itt fent meg egy szivárványkocka. Most gyűlölöm az kockákat, gűlölöm az óvárosi futurista üvegszarokat, és jogom van nem szeretni a szivárványt is, melynek ismerjük a napjainkban élő szimbolikáját. És jogom van nem kedvelni bárkit, akinek köze van ehhez a szarhoz. A döntéshozóktól kezdve a beképzelt mérnökökig. Nem kedvelni…
