Anticionista mozifoglalás
A német liberális sajtó némi késéssel reagált a Hamburgban október végén történt eseményre. Claude Lanzmann francia filmrendező Izraelről készült filmjének vetítését baloldali radikálisok agresszív fellépése megakadályozta.
A Die Welt mellett a Der Spiegel tudósított a történtekről, az előbbi Daniel Richter festőművésszel, egykori baloldali házfoglalóval készített interjút, míg Lanzmann az utóbbinak fogalmazta meg érzéseit. A Tagesspiegel az antifasiszta antiszemitizmusról értekezik.
A hamburgi mozizárlatot ún. autonóm, baloldali radikális csoportok szervezték, akik katonáknak öltözve izraeli határellenőrző pontokat szándékoztak imitálni, miközben a látogatókat a legmocskosabb antiszemita jelzőkkel illették és fizikailag inzultálták, megakadályozva ezzel a film vetítését.
A Die Welt-Online-ban Daniel Richter festőművész nyilatkozott, aki botrányosnak nevezte az akciót, hiszen az öltözet, s amit ezzel megjeleníteni akartak, éppen az ellenkező képzeteket hívta elő: azokat az egyenruhásokat, akik a ’30-as években a zsidó üzletek előtt posztolva akadályozták a vásárlók belépését. Aki ezeket az egykori jeleneteket feléleszti, valóban semmit nem tanult a történelemből. Richter szerint a szélsőbalosok egy megkövesedett imperializmus- és osztályharcfogalommal támadják Izraelt, s egyáltalán nem vesznek tudomást arról, hogy ez az ország az utolsó reménység minden menekülő zsidó számára, akik a Föld különböző pontjain erre kényszerülnek.
Akik az egykori nácik és Izrael között próbál hasonlóságot sugallni, a történelmi bűn lényegét igyekszik elmosni. Az Izraelhez fűzödő viszony a baloldal lakmuszpapírja – fogalmazott Richter – megmutatja, mit értenek ők emancipáción, kapitalizmuskritikán és miként viszonyulnak a történelemhez.
A jelenlegi antiszemitizmus a Nép fogalmának hamis értelmezésén alapul, s a nácikéhoz hasonló kulcsfogalomként használják, a rögről szól, amely szerint a Közel-Keleten élt egy nép, a palesztinok, akiktől a zsidó imperialisták elhódították a földet. Valójában nem más ez, mint a náciutódok elfojtási kísérlete. Vajon miért nem aggódnak a Szaud-Arábiában, Magyarországon vagy Csecsenföldön zajló események miatt? Azért, mert azzal kapcsolatban saját bűntudatukkal nem tudnának mit kezdeni, az egyszerű jócselekedet maradna.
Izraellel kapcsolatban a náci örökösök saját erkölcsi fölényüket próbálják demonstrálni: azt sugallják, hogy Izrael Állam alapításával ugyanolyan bűntettet követtek el, mint a nácik.
Richter világossá teszi, hogy az Izrael melletti kiállásnak nincs alternatívája, sem a baloldal, sem bárki demokrata számára – ez a történelem tanulsága. Nem felejthető, hogy a zsidókat a különböző színezetű antiszemiták kerítik körbe, akik ebben az ügyben azonnal készek egyesülni.
A Der Spiegel is beszámol az eseményekről: a vetítésre odasereglett botrányfigurák, akik között kamaszkorú és 70 éves egyaránt jelen volt, útszéli jelzőket kiabáltak, megütötték és leköpdösték a vetítésre igyekvőket. Az akció oly mértékben eszkalálódott, hogy az – egyébként szintén baloldali – mozi-üzemeltető a vetítés lefújása mellett döntött.
A lap bemutatja a 83 éves Lanzmannt, aki a Shoah c. filmmel lett világszerte ismert. Lanzmann, aki részt vett a francia ellenállásban, Sartre és Beauvoir köréhez tartozott, s a legutóbbi időkig a nemzetközi politika aktív személyisége volt, ’73-ban az Izrael-filmmel debütált. A mű nem propagandafilm: azt dokumentálja, mit jelent a zsidók számára az élet az országban. Lanzmann – a megrázkódtatásán túl – kiemelte azt a tényt, hogy ezt a példátlan támadást nem nácik, hanem német baloldaliak követték el. Ez a szélsőséges jobb- és baloldali gondolkodás közelségét mutatja: „Anticionizmusról beszélnek, de valójában ez nem más, mint antiszemitizmus.”
A Der Tagesspiegel megvilágítja, hogy a botrányos eset mögött két balos csoport közötti belharc húzódik, amelyet aztán kiterjesztettek a rendezvény tartalmára és látogatóira. A belharc ugyan nem kriminalizálható, az agresszív cselekmények azonban mindenképpen.
A cikk szerzője szerint „aki ezeknek a harci kakasoknak a szólamait olvassa”, a zsargon alapján a késői ’70-es években találja magát, amikor az egyoldalú szolidaritás a palesztinokkal és Izrael sommás elítélése iskolát teremtett, s azóta létezik baloldali antiszemitizmus.
(Varsányi Erika összeállítása)
Forrás:
Die Welt-Online, 2009. november 29.
Der Spiegel-Online, 2009. november 19.
Der Tagesspiegel, 2009. november 22.
weblink
