„Körülöttünk neked se helyed, se szavad többé”

Így hangzik az igazi elhatárolódás. Aki eddig nem tudta, hogy kell, az tanulja csak meg ezt a hét szót, és gyakorolja. Alkalom biztos akad bőven. (De ne csodálkozzon azon, ha egyszer csak a szellemi gettó belterjes világában találja magát.)

Lassan egy hete boncolgatom a tettek szálait, százait hogy jutottunk el idáig. Az anyag gyűlik, terebélyesedik. A tervek tökéletesednek. Már nem lenne nagy erőfeszítés egy-két igazán precíz gesztussal helyreállítani a békességet, a kölcsönös tiszteletet, hovatovább a szeretetet.

Mégis egy komoly akadálya van a hepiendnek. Ha ezt ők így, akkor én hogy? Ti. nem a sarki fűszeressel vesztem össze, hanem igaz hölgy-barátaimmal! Ha van súlya a szónak! Ha ilyen könnyelműen ítélnek meg engem, érdemes tovább csinálni? Bízhatok abban, hogy ha szent lesz a béke, akkor változik valami lényeges?

Igaz, nagy fájdalmat okoztam nekik. Ám nem hogy ez nem volt szándékos, nem is ...

Ennek a fekete mesének a képtelensége annyira tökéletes, hogy már szinte szép. Lenne. Inkább ijesztő. Félelmetes, hogy megtörténhetett.