Ez egy sorozat, innen fogom nyúlom rövid jelentésem:
Jól vagyok, legfeljebb undorodom a saját életemtől, és magamtól, de ettől még boldog vagyok.Valóban, még ezt sem érzem, hogy így lenne. Legfeljebb, ha kényszer lenne egy megfogalmazás. Anélkül meg betűk sem igen lennének. Ontológiai káosz, az van.
Lefekvéskor körvonalazódott egy ilyesmi, de ez is mintegy mindegy: Egy feneketlen kút méhéből - már aki hajlandó felfelé tekinteni - a vége oly pici, mint egy halványan derengő csillag az égbolton. És még azt a kis pöttyöt is letagadják, elhazudják, maszatolják, megalázzák. Popperek, müllerek, majdem mindenki. Coelho-t majdnem kihagytam. Meg a hétköznapok senkijei. Főképp.
Tegnap előhívattam a fényképeket. Az üzletben kiválasztódott úgy három-négy jól sikerült darab, amit mégsem nyomtak ki. Ejnye-bejnye! A Molnár fotó is! A többi jól fog mutatni a flickr-en. Tegnap-előtt volt a házibuli.
Ma hajnaltájt Sztálingrád, és Mansfeld volt. De a házibuli megbocsáthatóbb, mint a katartikus élmények. És éjszaka, már-már titokban kell az ilyet. Akkor úgyis jobb filmet nézni, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése